Stefesz

Stefánia sétált egy nyári estén,
A napfény játszott a haján.
Dávid ott állt a régi téren,
És elmosolyodott csöndben talán.

„Szia, Stefánia” – szólt Dávid lágyan,
„Ma más vagy, mint máskor nekem.”
„Te is más vagy ma” – mondta halkan,
És így kezdődött a szerelem.

Stefánia, Dávid, két szív, egy ritmus,
Nevük együtt száll, mint tavaszi szél.
Stefánia, Dávid, ez több mint álom,
Ez egy történet, mi örökké él.

Stefánia nevet, Dávid csak nézi,
Nem kell szó, ha elég a tekintet.
Ők tudják, mit a másik érez,
Még akkor is, ha csend van bennük.

Ha esik, ők együtt bújnak össze,
Ha süt a nap, együtt futnak szélben,
Dávid fogja Stefánia kezét,
És a világ megnyílik egészen.

Stefánia, Dávid, két szív, egy ritmus,
Nevük együtt száll, mint tavaszi szél.
Stefánia, Dávid, ez több mint álom,
Ez egy történet, mi örökké él.