Cseppek a szívemen

Esik!
Csendben hullanak!
Földet érve nesztelen elillannak!
A cseppek hideg érzetét
elnyomja testem felhevült jelen állapota!
Jólesik!
Csillapítja a forróságot
ami belülről árad, s kicsit zihálok!
Csöpörög csendesen, itatja a tájat,
arcomba hull, mossa a fájdalmat!
Nincs szó erre, nincs megfelelő!
Repül a pillanat,
szellő simogatja arcomat.
Az érzés átjárja minden porcikámat!
Dübörög a lelkem, kiabálni szeretne!
Lábam nekifeszül, csak előre, előre!
A dallam irányít s lendületet ad!
Jó néha a széllel szemben,
beleremeg a test, de halad!
Feszül az izomzat,
kanyargós utak,
a dallam dübörög,
fokozza az iramot!
Szinte repül a táj,
arcomon az eső lecsorog.
Megfeszül, érzem, de kell,
kell néha, hogy fájjon!
Felemel a talajtól,
elvisz magával!
Jó, jó ez a lebegés, a szív töltődik,
az erekben a vér áramlik,
a szám széle fülemig fut!
Tombol, dübörög a ritmus,
átjárja testem sejtjeit!
Fel kell tölteni, ha lemerülne,
ott marad az érzés bent a szívbe`!
Erőt ad a testnek s előre lendít,
segít maradni s élni emberként!
Nem futni el messze,
bár néha de jó lenne!
Jó ez a hely!
Meg kell birkózni a szembeszéllel,
mint a fecske az égen,
repülni kell esőben, szélben!
S vihar után,
mikor a fecske szárnyait kitárja,
a drótkötélen magát megszárítja!
Úgy nyílik ki szívem,
s telik meg reménnyel!
S várom a holnapot,
megújult erővel!