A mélyben

Hideg lettem, mint északi szél,
Nem számít már, ki mit remél.
A mélyben őrzöm régi nevét,
Kit elragadott tőlem az ég.

Hallom hangját a habokon át,
Minden hullám őt hozza tovább.
Tíz hosszú év, tíz néma éj,
De szívem mélyén még mindig él.

Refrén:
Jöjj vissza hozzám, légy enyém,
Uralkodj velem a tenger fenekén!
Elvettek tőlem, hát elveszek én
Minden álmot a föld kerekén.
Nincs már irgalom, nincs kegyelem,
A mélység lett az én végzetem.
De bármit súgjon a vad óceán,
Érted lett szörnyeteg belőlem talán.

Egykor ember voltam, szerettem,
A szívemet kezedbe tettem.
De esküd megszegted, elhagytál,
És bennem minden fényt bezártál.

Most hajók törnek, ha jön a vihar,
A tenger nekem engedelmeskedik már.
Ki utamba áll, a mélybe merül,
Mert fájdalmam elől senki sem menekül.

Refrén:
Jöjj vissza hozzám, légy enyém,
Uralkodj velem a tenger fenekén!
Elvettek tőlem, hát elveszek én
Minden álmot a föld kerekén.
Nincs már irgalom, nincs kegyelem,
A mélység lett az én végzetem.
De bármit súgjon a vad óceán,
Érted lett szörnyeteg belőlem talán.

Játszd el újra azt a régi dalt,
Amit a szél már régen eltakart.
Talán egy hang még visszavezet,
Oda, hol ember voltam veled.

De lánc nem tart és törvény se vár,
A bosszú lett az egyetlen hazám.
A seb, mit ejtettél, nem gyógyul el,
Örökké vérzik a tengerrel.

Átkötés:
Kivágtam szívem, hogy ne fájjon már,
De minden dobbanásod visszajár.
Akit szerettem, nem lehet enyém,
Hát pusztuljon minden, mi szép és remény.

Utolsó refrén:
Jöjj vissza hozzám a mélybe le,
Hol nem érhet el az ég keze!
Együtt uralnánk az örök vizet,
És elnémítanánk minden szívet.
Nincs már irgalom, nincs kegyelem,
Csak te maradtál meg énnekem.
S míg vihar tombol a világ peremén,
Kegyetlen leszek — mert elvesztettél rég.