Meegálmodott templom

790

Musique créée par Ákos Gyulai avec Suno AI

Meegálmodott templom
v4

@Ákos Gyulai

Meegálmodott templom
v4

@Ákos Gyulai

Paroles
Szikrája Istennek csiholta vágyakat,
Erősödjön benne olyan nagy akarat,
Megálmodni házát az Örök Istennek,
Hol majd kíséretként angyalok lebegnek.

Képzeletét hívta fel a Mennyországba,
Látogasson hozzá az égi otthonába.
Angyalokat lásson a fényben ragyogni,
Dicséret fényében mindig csak dalolni.

Ami különös volt szeretet formája,
Szeretetet látni ez volt Ég csodája,
Szeretet ragyogott szeretet fényében,
Szeretet dala szólt égi szelídségben.

Aztán visszaküldte álmodjon sok képet,
Álom országában keresgéljen szépet,
Valami hasonlót, mit odafent látott,
Találjon szépeket, melyre mindig vágyott.

Építsen templomot, eddiginél szebbet,
Országnak földje ilyet még nem termett.
Fából épüljön meg Istennek a háza,
Hová csodás fénye a lakóját várja.

Megálmodott templom, álomnak temploma,
Büszke nemzet lelkét magában hordozza.
Benne fog dobogni élő fának szíve,
Embernek a hitét örökké hirdetve.

Angyalok fogják a templomot védeni,
Isten dicsőségét mindig is zengeni.
Három fehér tornya hirdeti majd nekünk,
Mennyekhez az utat itt kell majd keresnünk.
Style de musique
Opera, harp

Tu pourrais aimer

Couverture de la chanson ሚስጥረ አለም
v4

Créé par Abenezer Pro avec Suno AI

Couverture de la chanson دقّة المزمار
v4

Créé par الشيخ عمرو حيمد avec Suno AI

Couverture de la chanson Букет
v4

Créé par Светлана Вайвадене avec Suno AI

Liste de lecture associée

Couverture de la chanson Meli
v4

Créé par Jumbo Auto avec Suno AI

Couverture de la chanson CINTA VS QRIS
v4

Créé par pendidikan forex avec Suno AI

Couverture de la chanson ترِّسْ محاجرها
v4

Créé par Abrahim Mostafa avec Suno AI

Couverture de la chanson Boldog születésnapot
v4

Créé par Jozsef Engi avec Suno AI