András és Zsófi

Mikor reggel rád talál a fény,
csendesebb lesz minden zaj és szenvedély.
András nézi Zsófi két szemét,
mintha ott lakna az egész mindenség.

Nincs nagy szó, csak apró mozdulat,
egy érintés, mi hazáig elvezet.
Kéz a kézben mennek át az életen,
szívük együtt dobban szelíden.

András és Zsófi, tiszta szerelem,
mint nyári ég a tó felett csendesen.
Nincs bennük árnyék, nincs bennük félelem,
csak két lélek, kik egymásban megpihennek.

András és Zsófi, egyszerű csoda,
minden percük egy halk dallam nyoma.
Amíg a világ forog majd odafenn,
őrzik egymást tiszta szerelemben.

Ha az élet néha viharokat hoz,
ők egymáshoz bújnak minden gond alatt.
Nem kell több, csak egy őszinte szó,
és újra fény gyúl a felhők mögött.

Nevetésük betölti a teret,
mint tavaszi szél a réteket.
András szívében Zsófi az otthon,
Zsófi lelkében András a nyugalom.

András és Zsófi, tiszta szerelem,
mint nyári ég a tó felett csendesen.
Nincs bennük árnyék, nincs bennük félelem,
csak két lélek, kik egymásban megpihennek.

És ha majd ősz haj hull az éveken,
kezük akkor sem engedi el egymást sosem.
Mert vannak szerelmek, mik örökké égnek benn,
ilyen András és Zsófi tiszta szerelme.