Élet és vég

Anyám egyedül vitt minket, csendben, fáradtan,
Két gyerek, egy élet, repedések a falakban.
Tesóm volt a pajzsom, én voltam a háttere,
Ha dőlt a világ, mi ketten álltunk ellene.

Dolgoztunk nappal, házat raktunk össze,
Nevettünk éjjel, fájdalmat temettünk el.
Nem volt pénz, csak hit és testvéri szó,
De az erő bennünk volt, nem a holnapról szóló jóslatból.
Ha lenéztek rám a mennyből, ugye látjátok,
Még mindig itt vagyok, még mindig állok.
Darabokra törtem, de újra egyben vagyok,
Végre sikerült… anya, itt a fiad vagyok.
Amikor anya elment, megállt az idő,
Ketten maradtunk, két sebzett erő.
Azt mondtuk: megyünk, nincs más irány,
Egymás kezét fogva a hiány után.

Aztán az ég elvette a testvérem is,
És bennem minden hang hirtelen elnémult itt.
Nem éltem, csak túléltem a napokat,
Csak azért lélegeztem, hogy ne adjam fel magam.
Ha lenéztek rám a mennyből, ugye látjátok,
Egyedül maradtam, mégis talpon állok.
Szétesve indultam, de újra itt vagyok,
Végre sikerült… anya, itt a fiad vagyok.
Hat év csend, hat év belső harc,
Tükörben egy arc, tele múlttal és saccal.
De ma már lépek, nem csak sodródom,
Visszatalálok ahhoz, aki voltam egykoron.

Minden lépésem értetek dobban,
Ha elesek, érzem: fogjátok a vállam.
És ha egyszer felnézek, tiszta a szemem,
Akkor tudom: büszkék vagytok rám odafent.
Ha lenéztek rám a mennyből, most már látjátok,
Nem lettem tökéletes, de nem álltam meg félúton.
Végre sikerült… kimondom bátran,
Ez az én anyám fia, és egy testvér él bennem tovább.