Szülinap

Volt idő, mikor minden nagyobb volt nálam,
Az utcák, az álmok, a világ a vállamon.
Nevetés poros udvaron, nyári ég alatt,
Egy kisfiú hitt még minden szép szavakban.

Régi képek, fakó színek, halk zajok,
Egy család, ami összetart, bármi zajong.
Nem kellett több, csak egy biztos holnap,
És az érzés, hogy a szív mindig otthon marad.

És az idő ment tovább, csendben nőtt az út,
A kis lépésekből lett egy hosszú múlt.

Mert egyszer a mesékből valóság lett,
A játékból felelősség, a fiúból erősebb ember.
Nem egyik napról a másikra történt meg,
Csak az idő fogta a kezét, és vitte tovább csendben.

Megtanulta, hogyan kell állva maradni,
Akkor is, mikor senki nem látja a harcait.
Mosolyt adott, mikor neki is fájt,
És nem kérdezte soha, hogy miért vagy meddig tart.

Egy hát, ami mindig ott volt mögöttem,
Egy hang, ami akkor is hitt bennem,
Mikor én még nem tudtam, ki vagyok,
Ő már tudta, mire leszek képes, holnap.

Mert egyszer a mesékből valóság lett,
A csendből ígéret, a szóból tett.
A fiúból lett egy biztos világ,
Ahol meg lehet pihenni, ha elfárad a szív tovább.

És most én szólok, csendben, tisztán,
Egy kislány hangja nőtt fel bennem talán.
Aki tanult elesni, majd felállni újra,
Mert mindig volt, aki megtartotta.

Nem kellett mindent kimondani hangosan,
Elég volt egy nézés, egy mozdulat.
Két szerep egy szívben, észrevétlenül,
Egy biztos pont, aki mindig velem jött belül.

Ha ma visszanézek minden lépésre,
Ott vagy minden képben, minden emlékben.
Nem csak az utat mutattad meg nekem,
Hanem azt is, hogyan kell szeretni csendesen.