Séta a parkban

A park selymes füvére
mezittelen lábbal léptem,
és csillogó szemmel néztem,
ahogy az apró virágok rám mosolyognak.
Szirmaikon méhek zsonganak,
hajnali harmattól részegen,
mint jó summás bejárva a határt,
estére nektárt gyűjtsenek.
Milyen jó itt a fűben heverni,
bámulni az égen táncoló felleget,
hallgatni a szelet, ahogy mesét mesél,
és mielőtt odébb áll, pajkosan felnevet.
Jó itt heverészi, érezni a fű illatát,
érezni, ahogy ölébe emel a nyár,
napsugár karja simogat,
ahogy régen tette jó anyám.
De az idő gyorsan elszalad,
még álmot sző a délután,
csendben leveti fényruháját,
és belép az est szürkülő kapuján.
Haza indulok, bár ott nem vár senki,
de elviszek magammal ezernyi képet,
a fű illatát, virágok mosolyát,
és éjjel újra álmodom az egészet.