Év embere

Van egy hősünk, akit mindenki csak úgy hív: az Év Embere.
A katonai továbbképzőben már a lépteitől is vigyázzba áll a levegő.
A folyosón végigsétálva még a neonfény is tiszteleg előtte.
Olyan egyenes a tartása, hogy a vízszintmérő sírva kér tőle leckét.
Ő az év embere.
A reggeli tornán még az időjárás is úgy dönt, hogy jobb lesz, ha napos lesz.
Ha fut, utánafut a szél, csak hogy vele maradhasson.
A fegyelme olyan legendás, hogy egy kávéja sem mert még kihűlni.
Amikor belép az ebédlőbe, a tálcák maguktól sorba rendeződnek.
A többiek szerint ő a “katonai továbbképző központ Marvel-univerzuma”.
Ez tény, ő egy csodás lény.
Mindig mosolyog, mintha már előre tudná, hogy ma is megnyeri a napot.
A gyakorlótéren a célpontok már csak abban reménykednek, hogy nem ő kapja a fegyvert.
A bakancsa úgy csattog, mintha saját ritmusban írná a himnuszt.
Nála a térkép sosem mutat eltévedést – inkább önmagát igazítja hozzá.
Ő az év embere.
A társai szerint képes egyszerre három feladatot megcsinálni… pihenés közben.
A parancsnok is gyakran jegyzetel, amikor ő beszél.
Ha tréningen megizzad, azt hívják: „tiszta szakmai alázat”.
Amikor akadálypályán fut, a pálya kér engedélyt, hogy ne hulljon darabokra.
A humorától még a legkeményebb nap is hirtelen hétvégi hangulatot kap.
Ha viccet mesél, a tankok is rázkódnak a nevetéstől.
Ő az év embere.
Minden kihívást úgy kezel, mintha csak egy újabb szerdai rutin lenne.
A többiek szerint nála a "szuperkatona" csupán szerény becenév.
A reflexei olyan gyorsak, hogy a saját árnyéka is késésben van hozzá képest.
Amikor pihenőt tart, azt is inspirációként nézik mások.
És bár mindenki felnéz rá, ő mindig azt mondja: “Csak teszem a dolgom, mint mindenki más.”
De a végén úgyis mindenki tudja: az Év Embere ő — a központ igazi legendája.