Nem bánom2

Nem bánom, ha fáj még, mert éltem benned át mindent,
Nem bánom, hogy elmentél, csak azt, hogy hittem benned.
Nem bánom, hogy szívem szakadt, csak azt, hogy te nevettél,
Most már nem könyörgök: én maradok, te vesztes lettél.

Elvitted a fényt, mikor azt hittem, hogy marad,
A hangod még itt zörög bennem, mint törött harang.
A szívem tükrén repedés nőtt, ahol a képed omlott,
A csended még vág, mint penge, amit bennem hagytál, gondold:
Nem sírok — csak tanul a lélek, hogyan lesz már vastagabb.

Nem bánom, ha fáj még, mert éltem benned át mindent,
Nem bánom, hogy elmentél, csak azt, hogy hittem benned.
Nem bánom, hogy szívem szakadt, csak azt, hogy te nevettél,
Most már nem könyörgök: én maradok, te vesztes lettél.

Könnyű volt lépned rajtam, mint sáron, ami nincs elég kemény,
De most nézd: ahol te romboltál, ott bennem erdő nőtt, nem fény.
Az emléked már nem tűz, csak hamu, ami nem ér semmit,
És ha visszanézel rám? Csak a saját hibád fogod látni bennem mindig,
Mert én adtam mindent — te meg csak játszottál, mintha én nem számítanék.

Nem bánom, ha fáj még, mert éltem benned át mindent,
Nem bánom, hogy elmentél, csak azt, hogy hittem benned.
Nem bánom, hogy szívem szakadt, csak azt, hogy te nevettél,
Most már nem könyörgök: én maradok, te vesztes lettél.

Most már nem hallom a hangod semminek, csak zajnak,
A szemeid hazug tükrök voltak, nem csillagoknak ablak.
Ha egyszer majd fáj neked is, ne keress választ bennem,
Mert amit elvettél tőlem, azt már más fogja bennem feléleszteni rendben,
És hidd el: én leszek a győztes — te pedig csak egy dalban maradsz meg.

Nem bánom, ha fájtam, mert érzés nélkül élni nem élet,
Nem bánom, hogy voltál — csak azt, hogy elhittem: tényleg érek.
Nem bánom, hogy belém martál — mert abból lett a helyem,
Most már nem félek: én felemelek másokat,
téged meg elengedlek.