Életem szavakban

Alvászavarban szenvedek, az egyedülléttől rettegek.
Unalmamban folyton gondolkozom..ó istenem ez rettenet.
Szürke napjaimban nincs már meg az a mosoly.
Az élet egy kegyetlen börtön és én vagyok a fogoly.

Nincs kegyelem..egyik probléma után jön a következő,
Várom már mikor jön a zöldellő mező, mert..
Az élet elég sok szart már a nyakamba vert..
Nem kell nekem sok, csak egy ház meg egy szép kert.

Amolyan átlagos élet, nem kell nekem luxus,
Nem kell felelősség, amitől felugrik a pulzus.
Várom már azt a pillanatot, hogy valaki az i-re pontot tegyen.
Várom már azt a pillanatot, hogy az életem végre egyenesben legyen.