Sanyó

Volt, hogy éjfélkor a csengő szólt,
Fények villantak, s a szív dobogott,
Sanyó már ugrott, nem volt kérdés,
A bajban mindig ott volt, mint remény és fény.


Most más úton jársz, de a láng benned él,
Nem csak a víz, a szív olt, ha kell, úgy, mint rég,
Hiányzik majd a nevetésed, a szó,
A huszonnnégy órából most nyolc lett, Sanyó.


Csupaszív ember, őszinte hang,
Ha baj van, mindig tudta, mit mond,
A laktanyában marad a helyed,
A sztorijaid velünk nevetnek.


Most más úton jársz, de a láng benned él,
Nem csak a víz, a szív olt, ha kell, úgy, mint rég,
Hiányzik majd a nevetésed, a szó,
A huszonnégy órából most nyolc lett, Sanyó.


Az irodában más ritmus szól,
De a tűz benned ugyanúgy lobog,
És ha néha ránk gondolsz majd,
Tudd, itt mindig vár rád egy csapat, egy család.


Most más úton jársz, de a láng benned él,
A szívünkben örökké ott lesz a kép,
A sisak, a füst, a nevetés, a szó —
A huszonnégy órából most nyolc lett, Sanyó.


A huszonnégy órából most nyolc lett, Sanyó…
De a szívünkben mindig tűzoltó maradó.