Kiss Kató

Volt egy leány a Kiss Kató,
szeme kékje, mint tiszta tó,
babája a Zsóka ,
kicsike, aprócska,
mosolya lágy volt, biztató.

Gyermek volt ő, még tiszta lény,
Napból kitépett apró fény,
míg játszott, kacagott,
valamit itt hagyott,
mert szívében volt a remény.

De felnőtt már a kis gyermek,
ráborulnak fagyos lelkek,
vérét szívják éjjel,
vicsorognak kéjjel
azt mondják, csak segítenek.

Hová lettél arany gyermek?
Angyalok rád nem figyelnek?
Megtörte az élet,
jót már nem remélhet,
bánat hívja kedvesének.

Téren áll most minden este,
árúvá lett tiszta teste,
játékszere szélnek,
fagyos, hideg télnek,
s a hitét már elvesztette.

Vonat fékez, tehetetlen,
gyilkos fémek puha testen.
Vége már Kiss Kató,
vissza nem hozható.
Megpihensz a sírgödörben.

A föld alá már nem jut fény,
a testtel, bomlik az erény,
nem bánthatnak téged,
nem fáj szörnyű véged,
elment egy árva, tiszta lény.