Katona apuka

Kantinnak ura, egyenruha feszül,
De nem a harctér, csak a konyha, mi zúdul.
A laktanya ízét te kevered elénk,
Tudjuk jól, szakács vagy, a mi katona-hősünk.
Türelmed néha elszáll, mint egy kis szikra,
De ha a tűzhely forr, nincs nálad jobb figura.
​
Délelőtt a fakanál forog, nagy a hév,
Túrós csusza, gulyás, ma mi legyen az érv?
Mindenki várja, mit hoz ma a konyha,
Te meg csak főzöl, hajszol a munka.
De ha vége a napnak, jön a jól megérdemelt csend,
A puha párna hív, az ágyadba rend.
Alszol, mint a bunda, nem hallod már a zajt,
Hosszú az álom, mire reggel újra bajt...
​
... keresel, persze, de csak a konyhában!
És ami most a legfontosabb, az igazán nagy látványban:
Az új kemence! Fényes, tiszta, hatalmas,
Órákat töltesz vele, egyedül, nyugalmas.
Mérsz, nézegetsz, zsörtölődsz egy kicsit, magadban,
Hogy süssön az étel tökéletes alagzatban.
​
Apukám, apukám, a mi zsémbes katonánk,
Aki főz és alszik, a mi jó öreg kapitányunk.
De ha megkérdezi: "Kevin, hova mész?
Mondd meg gyorsan, mit csinálsz, hova visz a lábad épp?"
Mert a szívében aggódás él, bármennyit is morog,
A miénk, a családé, a finom levesedre vágyó.
​
Az élet néha puskagolyó, néha csak egy morzsa,
Te meg csak állsz, a szemedben ott a szigor.
A laktanyában fegyelem, otthon meg egy szív,
Gulyás leves, túrós csusza, ez a mi nagy hitünk.
Bármit is hoz a holnap, egy biztos, kedves apa,
A te kemencéd fénye, az a mi csillagunk oda.
​
Apukám, apukám, a mi zsémbes katonánk,
Aki főz és alszik, a mi jó öreg kapitányunk.
De ha megkérdezi: "Kevin, hova mész?
Mondd meg gyorsan, mit csinálsz, hova visz a lábad épp?"
Mert a szívében aggódás él, bármennyit is morog,
A miénk, a családé, a finom levesedre vágyó.
​
Egy kanál gulyás, egy falat csusza,
Köszönjük, apa, a szeretet, mi megnyugtat.