Alkonyatban

Állni a vízparton az esti alkonyatban,
mikor a Nap csókja narancsra festi a vizet,
mikor az est árnyai ringatják ölükön
a csendben átélt képeket.

...és látni a megfoghatatlan pillanatot,
csodálva ott, és nem kívánni semmi mást,
csak ott lenni, s látni a tó felett,
hogy ölt magára az ég lángruhát.

Látni a napnak izzó vérét folyni,
ahogy fényes szőnyegként terül el,
és arany hullámok szaladnak,
hogy az est mosolyogjon csillagszemeivel.

A parti füzek mind hozzásimulnak,
levélköntösében épp aludni tér,
fényt ringat lágy karjain,
ahogy engem ringatott anyám réges-rég.

Csak állok a parton, nyugodt pillanat,
köröttem a csend épp megpihen,
lassú léptekkel a partot otthagyom,
de ezt a képi csodát magammal viszem.