Csillagok ölelése

A földi fohászom immár régen kifogyott,
És az Égboltnak karja most lágyan rám hajolt,
Az éjszakának csendjében engem oltalmazott,
És körbevettek a vándorló fényes csillagok,
 
Körbevesztek, hívtok, és szárnyakkal vezettek,
Mert lépteimnek nyoma már régen elveszett.
Csillagok, öleljetek, szárnyaló álmaimból
Szikrázóan ragyogó valóságot szőjetek.
 
Holdudvaros éjszakán születik az álmom,
Fényből szövött szárnyaimat, már nagyon várom,
A végtelen szívetek engemet kérve kérnek,
Hogy a kozmikus zenébe még bele ne vesszek.
 
Ha egyszer a Mindenség mindenhol elcsitul,
Csillagok fénye talán árnyakká elborul.
De most még lágy karotokban boldogan ragyogok
Álmomból valódit szövő vándorló csillagok
 
Körbevesztek, hívtok, és szárnyakkal vezettek,
Mert lépteimnek nyoma már régen elveszett
Csillagok,öleljetek,szárnyaló álmaimból
Szikrázóan ragyogó valóságot szőjetek.
 
Egy holdfényes éjszakán felhőkön táncolok,
Majd álmaimból szőtt új világokat hozok.
Beleolvadok minden szerető ölelésbe,
És a sötétséget átváltom, ragyogó fénybe.