Lelkem

Lelkem darabokban, hiányod már nem tagadhatom,
S mikor látlak újra, ezt már végképp nem tudhatom.
Szívem vérzik, hiányzol minden hajnalon, Átölel az este, de nekem nincs más társam, csak a fájdalom.
Ha tehetném, szívesen elaludnék örökre, Mert az álmaimban velem vagy, és ott nem fáj már semmi se.
Soha nem hittem, hogy valaha fogok ennyire szeretni,
De cserébe nem csak boldogságot kaptam, hanem kínt is ezernyit.
Boldogságom ködbe vész egy húvös alkonyon, Nem látja senki este, mikor sirva párnáim közt elalszom.
Imádkozom, hogy egyszer véget érjen ez a szenvedés,
De azt mondom, ezt a szerelmet nem adnám semmiért!
Minden csillagban láthatoma mosolyod, Minden szellőben érzem két ölelő karod. Bár a fájdalom is velem jár, minden éjjelen, Mióta szívembe írtad neved, nekem te vagy az édenem.
Hiányod egy harc, de harcolnék végtelen, Mert a szívem mélyén, te vagy az örök szerelem. İgy hát várom a napot, mikor újra látlak, S talán a jövőben, nem csak az álmaimban talállak