Tug Lajf

(Verse 1)
Emlékszem még, ahogy zúgtak a motorok,
Porfelhőben égett a nap, s a gondok.
Unokaöcsém, te meg én, a világ a miénk,
Esténként szólt a basszus, elszállt a remény.
Poharak koccantak, felszállt a füst is,
Minden buli után másnap jött a büntetés.
Crossmotor ugratott, benzingőz szállt fel,
A szabadság szaga, mi tőlünk nem távol.
(Pre-Chorus)
A tóparton horgásztunk, csendben ültünk,
A víz tükrén néha a jövőnket lestük.
Kacagásunk betöltötte a nyári éjszakát,
Azt hittük, örökké tart majd ez a világ.
(Chorus)
Milyen jó volt, Istenem, a régi szép idők!
A féktelen szabadság, a vad örömök.
De ma már más dallam szól, a csend ölel át,
A tegnap elszállt, a ma egy új csodát.
(Verse 2)
Aztán lassan minden halkabb lett, szelídebb,
A nyüzsgés csitult, a zaj is csendesebb.
Mert jött egy pici lábnyom, egy halk suttogás,
És megváltozott minden, elmult a rázkódás.
A te keresztlányod, az én pici lányom,
Akiért ma már élünk, ő a mi világunk.
Nincsenek már bulik, a múlt feledésbe száll,
Mert a legfontosabb most, hogy ő álmodik.
(Pre-Chorus)
A tóparton horgászunk, csendben ülünk,
De most már ő nézi, ahogy a halat lestük.
A kacagása betölti a napfényes délutánt,
És tudjuk, örökké tart majd ez a világ.
(Chorus)
Milyen jó volt, Istenem, a régi szép idők!
A féktelen szabadság, a vad örömök.
De ma már más dallam szól, a csend ölel át,
A tegnap elszállt, a ma egy új csodát.
(Bridge)
Nem feledjük sosem a régi kalandokat,
Az izzadságot, a nevetést, a viharokat.
De a szeretet, mi most él bennünk,
Minden régi emléknél szebben fénylő.
Mert az őszinteség és a tiszta szív,
Ez az, ami ma a legnagyobb kincs.
(Outro)
Milyen jó volt, Istenem, a régi szép idők!
De a jelen szebb, mint a legvadabb örömök.
Mert a kislány számít, ő a minden, a cél,
Az unokaöcsém és én – már csak érte él.