Nagyi

Reggel korán kel a nagyi, friss a harmat,
Kezébe veszi a kapát, indul a napja.
Kint a kertben vár rá a sok munka,
De ő nem panaszkodik, csak teszi, amit tudna.
A földet forgatja, a gyomot tépi,
Minden mozdulatában ott a régi emlék.
Az évek súlya a vállán nyugszik,
De a kertben minden virág érte nyílik.
Nagymama a kertben, kapával a kézben,
Minden egyes suhintásban ott a régi rend.
A föld és az ég között, csendesen dolgozik,
Minden virágban ott van a szeretet, amit ad.
Délután a nap melege rávetül,
De a nagyi nem áll meg, a szíve kitartón küzd.
A zöldségek sorai szépen sorakoznak,
A nagyi keze nyomán a kert élettel megtelik.
Este felé a kapát leteszi, fáradtan ül le,
Körbenéz, s büszkén nézi a munkája eredményét.
A nap lassan nyugszik, a kert elcsendesül,
De a nagyi szíve tudja, holnap újra kezdi majd.
Nagymama a kertben, kapával a kézben,
Minden egyes suhintásban ott a régi rend.
A föld és az ég között, csendesen dolgozik,
Minden virágban ott van a szeretet, amit ad.
A kert és a nagyi, egybeforrt élet,
A kapálásban rejlik az ő igazi érdeme.
Minden fűszál, minden virág, amit ápol,
Őrzik a nagyi keze munkáját, míg csak a föld létezik.