Érezd

Szomorú éjszakák, még szomorúbb nappalok,
Elveszett gyerekként az utcákon ballagok.
Nem tudom, miért, de csak múlnak a hajnalok,
Mosolyt festek arcomra, miközben széthullok.

Emeld fel a fejed, én glóriát rakok,
Ha senkid sem maradt, én még mindig itt vagyok.
Mikor fejed felett már kialszanak a csillagok,
Én leszek a fényed, ha rád borulnak a holnapok.

Mert tudom, milyen érzés, mikor belül meghalok,
Mikor mindenki nevet, én csendben szétszakadok.
De ha egyszer elesel, én melletted maradok,
Mert lehet, hogy senkid, de én valakid vagyok.