Zajta

Ahol az út véget ér – Zajta)
​(1. Versszak)
Ahol az út a térképen lassan elfogy már,
Ahol a csendben megpihen a vándorló madár.
Szatmári rónák ölelnek, kapu a határ,
Zajta vár ránk, ahol a szív otthonra talál.
​(Refrén)
Ó, Zajta, te kicsiny ékszer, Szatmár mezején,
Büszke múltad fénye csillan a holnap reggelén.
Itt a földnek illata van, a szél is máshogy fúj,
Aki egyszer itt járt, a lelke visszanyúl.
​(2. Versszak)
A templomtorony vigyázza a dolgos hétköznapokat,
Régi sorsok írták ide a kőbe zárt szavakat.
Bár a határ sorompója évszázadig zárt,
A zajtai lélek mindig szabadon szállt.
​(Bridge)
Itt még ismerik egymást, köszöntik az embert,
Itt a munka becsület, s a hit ad türelmet.
A Gaál-kúria árnyán a történelem beszél,
Zajta népe nem fél, bármerre fúj a szél.
​(Refrén)
Ó, Zajta, te kicsiny ékszer, Szatmár mezején,
Büszke múltad fénye csillan a holnap reggelén.
Itt a földnek illata van, a szél is máshogy fúj,
Aki egyszer itt járt, a lelke visszanyúl.
​(Outro)
Ott, ahol az út véget ér, kezdődik a csoda,
Zajta, te drága föld, nem felejtünk soha.
A szatmári rónán, ahol kél a nap,
Zajta a szívünkben örökre megmarad.