Kézigránát

Szürkén ébred a betonrengeteg,
Ugyanaz a busz, ugyanaz a menet,
Lent a térnél fázik még a fény,
Két hátizsák, egy pad, ugyanaz a remény.
Panelházak néznek némán ránk,
Mindegyik a mi kedves cimboránk,
Csattog a kapu, futunk a megállóig,
Ébredezünk lassan félig-meddig.


Kétdekás reggel, kézigránát a zsebben,
Templomkert, belváros, múlnak a percek bennem.
Iskolacsengő hív, de agyunkban zúg a vér,
Beton alatt is lüktet még a nyár, hiába jön a tél.
Kétdekás reggel, maradunk ugyanazok,
Paneltömbök alatt álmunkat álmodjuk.

Belváros szélén a kopott kis bolt,
A pultos már tudja, mit veszünk, nem szól,
Két üveg a pultra, barack és rum,
Nevetve mondjuk: „kézigránát, haver, ez a minimum”.
Zsebbe csúszik a lötty, koppan a pénz,
Kint a járdán a villamos zeng egy régi zenét,
A templomkert kapuja félálomban áll,
Mi meg a padon ülve locsoljuk gigánk.

Barack illata száll a hideg kövön,
Kortyolunk és nézzük, ahogy a város pörög,
Kereszt árnyéka ránk vetül kicsit,
Mi csak nevetünk rajta, hogy ez mennyire ciki.
Két kéz egy üvegen, gyorsan fogy a fény,
A harang ütemére ver kamasz szívünk rég,
Ráérünk felnőni, majd ha kell nagyon,
Azt nézzük jön-e fakabát vajon?

Csengő hasít szét minden álmot,
Kabátzsebben altatjuk piánkat.
Az idősebb padjában ott lapul a rum,
Szünetben Sziszi jön és kortyolunk
Folyosón nevetés, aztán becsukott ajtó,
Egy korty bátorság, így jó.

Délután az ételbár neonfénye hív,
Melegszendvics, sörhab, olcsó itt,
Morzsák között hevernek a nagy beszédek,
Boldog vagyok leszarjuk az egészet.
Este a lakótelep újra magához húz,
Lent a padon metál zene szól,
Nagyobb a társaság, de mi magunk maradunk,
Két üres üveggel haza is ballagunk.

Kétdekás reggel, kézigránát a zsebben,
Templomkert, belváros, múlnak a percek bennem.
Iskolacsengő hív, de agyunkban zúg a vér,
Beton alatt is lüktet még a nyár, hiába jön a tél.
Kétdekás reggel, maradunk ugyanazok,
Paneltömbök alatt álmunkat álmodjuk.