Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb. Ő az: ki a szürke Tengeren átkel, A téli viharban Örvénylő habokon, S Gaiát, a magasztos istennőt, Zaklatja a meg-megújulót Évről évre az imbolygó ekevassal, Fölszántva lovával a földet. Szárnyas madarak könnyűszivű Népére, az erdő vadjaira Készítik a hurkot, A sósvizü tengerben lakozó Halakat hálóval fogja meg A férfi, ki ésszel él.