Erdő fohásza

Vándor, aki elhaladsz mellettem, Ne emelj rám kezet!
Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon, én vagyok
tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, s gyümölcsöm
oltja szomjadat.

Én vagyok a gerenda, mely házadat
tartja, én vagyok az asztalod lapja,
én vagyok az ágy, melyben fekszel,
a deszka, melyből csónakodat építed.

Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája – koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem:
Ne bánts!
Ne bánts!