Útravaló

Emlékszem még tereád,
s az első napodra
s hogy mi minden történt
mi velünk naponta.

Évek jöttek, mentek,
s te egyre nagyobb lettél,
egy pillanat volt csupán,
s fel is cseperedtél.

S íme, most készen állsz,
elengedem kezed,
könnyes szemmel nézem,
büszke tekinteted.

De mielőtt még elmész,
egy picit figyelj ide:
Lásd meg a szépet majd
mindig, mindenkibe!

Szeresd a világot, és
szeresd mindig magad,
mert a szeretet, s a jóság,
a te szívedből fakad!

Adj mindig egy kicsit
e tiszta szeretetből,
azoknak, kik hiányt
szenvednek még ebből!

Te teszed majd jobbá,
e borongós világot,
ha minden egyes szívbe
ültetsz egy virágot!

Fogadd hát, e pár sort,
mint örök útravalót,
ha a világban nehéz lesz
meglátni majd a jót!