edda

Ment a hűtlen nehéz fejjel
Visszamenne, de ő már nem kell,
Érzi, hálátlan lett sorsa.
Keserű könnye arcát mossa.
Arra gondol, õt ki szerette.
Ha szerette, el mért engedte.
Vissza nem jön többé soha.
Bárcsak békén hagyták volna.
Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje vár.
Nem számolja a napokat már.
De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívéből.
De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívéből.
Megállt egyszer, visszanézett
Nézte, nézte a messzeséget.
Sárga lámpák jelzik útját.
Otthon hagyta minden múltját.
Ment a hűtlen nehéz fejjel.
Tudja jól, hogy õ már nem kell.
Ég veletek! Mást nem mondott.
Szeme túlragyogott minden csillagot
Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje vár.
Nem számolja a napokat már.
De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívéből.
De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívéből.
Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje vár.
Nem számolja a napokat már.
De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívéből.
De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívéből.