Örök vándor
v4
@J H
Örök vándor
v4
@J H
Text
[Intro]
[Verse 1]
A pályaudvar szélén állok,
kopott bőröndöm tele porral,
a térkép sarkán nincs már város,
csak egy út, amely tovább sodor ma.
A kocsmáros ismeri arcom,
de nem kérdezi, honnan jöttem,
csak tölt egy poharat a pultra,
és azt mondja: „Megint elmentél.”
[Pre-Chorus]
A harmonika felsír a csöndben,
mintha egy régi ház beszélne,
te rám nézel az ajtóból,
de a kezed már nem ér el.
[Chorus]
Örök vándor, nincs kikötő,
csak a talpad alatt a föld,
Hobo-élet, keserű bor,
ami feléget, mégis betölt.
Ha szakítunk, ne mondd, hogy vége,
a szél nem őrzi meg a nevet,
én megyek tovább az éjszakában,
te pedig őrizd meg a csendet.
[Verse 2]
A kabátod ott maradt nálam,
a zsebében egy gyűrt levéllel,
négy sor arról, hogy visszavársz még,
és négy sor arról, hogy nem kell.
Az ablakon túl lassan fordul
az állomás rozsdás fénye,
a dob úgy ver, mint egy távoli vonat,
én megint indulok a révbe.
[Pre-Chorus]
A szintetizátor ködöt rajzol,
a falakon kék idegen tájat,
tegnap még a vállamhoz bújtál,
ma már csak a kilincs maradt rád.
[Chorus]
Örök vándor, nincs kikötő,
csak a talpad alatt a föld,
Hobo-élet, keserű bor,
ami feléget, mégis betölt.
Ha szakítunk, ne mondd, hogy vége,
a szél nem őrzi meg a nevet,
én megyek tovább az éjszakában,
te pedig őrizd meg a csendet.
[Instrumental Break]
[Bridge]
Talán egy másik város reggelén
majd nem fáj úgy a hiány,
talán egy másik asszony hangján
visszhangzik még a régi vitánk.
De aki egyszer útra kelt,
annak a szíve nem marad otthon,
csak viszi magával, amit elvesztett,
csomóba kötve minden bánaton.
[Female Vocal]
Menj csak, ha menned kell,
én nem tartalak vissza,
csak hagyj egy fényt az ablakban,
ha egyszer hazatalálsz.
[Male Lead]
Nem ígérek visszatérést,
csak egy dalt a messzeségből,
ha meghallod, tudni fogod:
te voltál az utolsó menedékből.
[Chorus]
Örök vándor, nincs kikötő,
csak a talpad alatt a föld,
Hobo-élet, keserű bor,
ami feléget, mégis betölt.
Ha szakítunk, ne mondd, hogy vége,
a szél nem őrzi meg a nevet,
én megyek tovább az éjszakában,
te pedig őrizd meg a csendet.
[Final Chorus]
Örök vándor, nyílik az út,
a hajnal lassan rám köszön,
Hobo-élet, törött iránytű,
de mégis visz valami ösztönöm.
Ha szakítunk, hát legyen béke,
ne égjen tovább, ami lehet,
én viszem tovább ezt a dalt,
te pedig őrizd meg a csendet.
[Outro]
A harmonika elhalkul,
a dob még egyszer visszaver,
a sínpár kétfelé szalad,
és én megyek, amerre kell.
[Verse 1]
A pályaudvar szélén állok,
kopott bőröndöm tele porral,
a térkép sarkán nincs már város,
csak egy út, amely tovább sodor ma.
A kocsmáros ismeri arcom,
de nem kérdezi, honnan jöttem,
csak tölt egy poharat a pultra,
és azt mondja: „Megint elmentél.”
[Pre-Chorus]
A harmonika felsír a csöndben,
mintha egy régi ház beszélne,
te rám nézel az ajtóból,
de a kezed már nem ér el.
[Chorus]
Örök vándor, nincs kikötő,
csak a talpad alatt a föld,
Hobo-élet, keserű bor,
ami feléget, mégis betölt.
Ha szakítunk, ne mondd, hogy vége,
a szél nem őrzi meg a nevet,
én megyek tovább az éjszakában,
te pedig őrizd meg a csendet.
[Verse 2]
A kabátod ott maradt nálam,
a zsebében egy gyűrt levéllel,
négy sor arról, hogy visszavársz még,
és négy sor arról, hogy nem kell.
Az ablakon túl lassan fordul
az állomás rozsdás fénye,
a dob úgy ver, mint egy távoli vonat,
én megint indulok a révbe.
[Pre-Chorus]
A szintetizátor ködöt rajzol,
a falakon kék idegen tájat,
tegnap még a vállamhoz bújtál,
ma már csak a kilincs maradt rád.
[Chorus]
Örök vándor, nincs kikötő,
csak a talpad alatt a föld,
Hobo-élet, keserű bor,
ami feléget, mégis betölt.
Ha szakítunk, ne mondd, hogy vége,
a szél nem őrzi meg a nevet,
én megyek tovább az éjszakában,
te pedig őrizd meg a csendet.
[Instrumental Break]
[Bridge]
Talán egy másik város reggelén
majd nem fáj úgy a hiány,
talán egy másik asszony hangján
visszhangzik még a régi vitánk.
De aki egyszer útra kelt,
annak a szíve nem marad otthon,
csak viszi magával, amit elvesztett,
csomóba kötve minden bánaton.
[Female Vocal]
Menj csak, ha menned kell,
én nem tartalak vissza,
csak hagyj egy fényt az ablakban,
ha egyszer hazatalálsz.
[Male Lead]
Nem ígérek visszatérést,
csak egy dalt a messzeségből,
ha meghallod, tudni fogod:
te voltál az utolsó menedékből.
[Chorus]
Örök vándor, nincs kikötő,
csak a talpad alatt a föld,
Hobo-élet, keserű bor,
ami feléget, mégis betölt.
Ha szakítunk, ne mondd, hogy vége,
a szél nem őrzi meg a nevet,
én megyek tovább az éjszakában,
te pedig őrizd meg a csendet.
[Final Chorus]
Örök vándor, nyílik az út,
a hajnal lassan rám köszön,
Hobo-élet, törött iránytű,
de mégis visz valami ösztönöm.
Ha szakítunk, hát legyen béke,
ne égjen tovább, ami lehet,
én viszem tovább ezt a dalt,
te pedig őrizd meg a csendet.
[Outro]
A harmonika elhalkul,
a dob még egyszer visszaver,
a sínpár kétfelé szalad,
és én megyek, amerre kell.
Musikstyle
late-1960s psychedelic blues-rock ballad, slow 6/8 sway with occasional straight-rock lift, smoky baritone male lead vocal, expressive female harmony responses in choruses, prominent accordion woven with electric piano and analog synthesizer, roomy acoustic drums with tom-heavy fills, tremolo electric guitar, warm bass, dramatic organ-like swells, intimate verses expanding into stormy anthemic choruses, vintage tape saturation, spacious plate reverb, dynamic live-band arrangement, melancholic but defiant
