Apa

„Bárcsak megvártál volna”

(1. versszak)
Ma nyolc éve, hogy itt hagytál minket,
egy nap, amit nem felejtek el soha.
Az idő ment, de én ott ragadtam,
abban a percben, amikor elvesztettelek, apa.

Annyi szó maradt bennem némán,
amit sosem mondtam el neked,
csak egy „köszönöm” lett volna minden,
de elkéstem… és ez örökre bennem reked.

(Refrén)
Bárcsak megvártál volna még,
csak egy percet, míg odaérek én,
elmondani mindent, ami bennem ég,
hogy mennyire szeretlek, és mit jelentesz nekem rég.

(2. versszak)
Buszon ültem, rohantam hozzád,
az utolsó perceidhez érni talán,
szorítottam a telefont a kezemben,
csak érjek oda… csak lássalak még, apám.

Aztán megszólalt, és megállt a világ,
nővérem hangja tört szét mindent:
„apu már elment…” – és abban a pillanatban
én is elvesztettem egy részemet bent.

(Refrén)
Bárcsak megvártál volna még,
csak egy percet, míg odaérek én,
elmondani mindent, ami bennem ég,
hogy mennyire szeretlek, és mit jelentesz nekem rég.

(Híd)
A mai napig ez bánt engem,
ez a súly a szívemen maradt,
hogy ott voltam úton feléd,
de nem volt több közös pillanat.

(Utolsó refrén)
Bárcsak megvártál volna még,
csak egy utolsó szó, egy halk beszéd,
egy „köszönöm”, amit nem mondtam ki,
de minden nap bennem él… és elkísér, amíg csak élek így.

(Lezárás)
Ma nyolc éve… és még mindig fáj,
de te bennem élsz, bármerre jársz.
És ha egyszer újra látlak majd,
az első szavam: köszönöm… apa.