Zsolti

Egy szó, ami hirtelen szíven talál,
Zsolti, elég, hogy összetörve, némán félreállj.
A tengernyi gond között nincs semmi jó,
Zsolti sorsa hullámok közt vergődő hajó...
S mert a célodtól oly messze jársz,
Zsolti, egy nap úgy döntesz, végleg kiszállsz.
Sose búcsúzz el, Zsolti, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Zsolti, újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!
Mint a fű a hó alól – tavasz felé –
Zsolti szabadon lélegezve tör a fény felé;
Te is úgy érzed, új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál.
Sose búcsúzz el, Zsolti, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Zsolti, újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!
Sose búcsúzz el, Zsolti, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Zsolti, újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!
Te is úgy érzed, Zsolti, új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál!
Sose búcsúzz el, Zsolti, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Zsolti, újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!
Sose búcsúzz el, Zsolti!