Nyéki buli

48

Musik erstellt von Péter Benkő mit Suno AI

Nyéki buli
v4

@Péter Benkő

Nyéki buli
v4

@Péter Benkő

Text
Reggel korán ébredtünk, csörgött bennünk az élet,
Pályaudvar felé vitt minket a hétvégi végzet.
Nem mentünk messzire, csak Nyékig szólt a jegy,
Nevettünk már útközben, hogy ebből baj is lehet.

Lesétáltunk a tóhoz, poros volt az út alattunk,
Hálózsák a vállon, sátrat most nem akartunk.
Fiatalok ültek ott, tüzet őriztek csendben,
Mondták: „Miskolcról jöttünk” – hát otthon voltunk menten.


Önts még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Ha nincs hús, majd jön valahonnan még,
Ez a nap úgyis legendává ég!


Körbejártak az üvegek, ittunk tisztességgel,
Hogy legyen mit leadni majd a nagy nevetéssel.
„Főzzünk valamit!” – szólt valaki hirtelen,
Bogrács már a tűz fölött, rotyogott a semmi benne.


Zöldség ment a vízbe, minden ami kéznél volt,
De hús nélkül az egész csak szomorú levesfolt.
Egy haver felpattant: „Na majd én hozok bele!”,
Fél óra sem telt el, már jött is vissza vele.


Kezében egy tyúk, élő, kapkodta a fejét,
„Melyik boltban vetted?” – kérdeztük röhögve Szöcskét.
„Zárva volt már minden, ez meg csak követett engem”,
Aztán főtt a leves… meg pia is volt benne vegyesen!

Önts még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Ha nincs hús, majd jön valahonnan még,
Ez a nap úgyis legendává ég!

Tőccs még, testvér, járjon körbe az üveg,
A tó partján minden gond elsüllyed.
Nem csak tyúk ad ízt, ha részeg a szakács,
Így lesz egy napból örök legendás!
Musikstyle
Rock, Texas Blues, Male Voice

Du magst vielleicht

Cover des Liedes Öt év, és még mindig tartod a kezem
v4

Erstellt von Alexandra Csizmarik mit Suno AI

Cover des Liedes Наташка
v4

Erstellt von Vahtang Roshal mit Suno AI

Cover des Liedes Tú y la noche
v4

Erstellt von Aneli Romero mit Suno AI

Verwandte Playlist

Cover des Liedes Love
v4

Erstellt von Feruz Xalilov mit Suno AI

Cover des Liedes magari un giorno
v4

Erstellt von Sara Acquaviva mit Suno AI

Cover des Liedes Lustro bez odbicia
v5

Erstellt von Jerzyna K mit Suno AI

Cover des Liedes Tö Čkÿ Ltt
v4

Erstellt von Justice Eliot mit Suno AI