Sanyiba

(Intro: Vidám harmonika-szó, a háttérben kapa csattanása hallatszik)
(Refrén)
Jaj, a Sanyibá, az a hetvenkét éves,
A kertje szebb, mint a templom, az édes!
Nem bír a vérével, hiába a kor,
Ha gyomot lát, nála elszáll a bor!
Vénpiszok ő, de a legények gyöngye,
Mindenki csak az egyeseket tömi a zsebébe!
(1. versszak)
Hajnalban kel, mikor a nap még csak ébred,
De Sanyibá már a vakonddal farkasszemet nézve,
Azt mondja: „Öcsém, ez itt nem a te várad!”
És a kis ásóval elűzi a fúró-családnak a vágyat.
Lófrál a kertben, meg se áll egy percre,
Mintha a pihenés tiltott dolog lenne nála tettre.
(2. versszak)
Kardvirág bókol, ha elmegy ő mellette,
A fűszerpaprikáját meg a Jóisten is szerette.
Piroslik a sor, csípős, mint a nyelve,
De Sanyibá lelke azzal van betelve.
A dereka hajlik, de a kedve nem törik,
Ilyen jó csávót a faluban nem is ismernek többet, sőt, senkit!
(Bridge)
Mondják neki: „Sanyi, ülj már le a padra!”
De ő csak legyint: „Majd ha a kert megadja!”
Húzza a gazt, mintha ellenség volna,
Sanyibá élete a fekete földbe van oltva.
(Refrén)
Jaj, a Sanyibá, az a hetvenkét éves,
A kertje szebb, mint a templom, az édes!
Nem bír a vérével, hiába a kor,
Ha gyomot lát, nála elszáll a bor!
Vénpiszok ő, de a legények gyöngye,
Mindenki csak az egyeseket tömi a zsebébe!
(Outro)
Húzd csak Sanyi, azt a paprikát, azt a gyomot!
Vakondoknak meg mutassál egy nagy fityiszt!
Hetvenkét év... de a motor még hajt!
Sanyibá, te vagy a legnagyobb betyár itt, az már biztos!