Könnyel

hány sóhajnyira vagy, egymásnak
bokorárnyak  ugranak
út ragad lábamra, és hullafagy

kitekert Napfényei csontomig rágnak
mesélj egy másik föltámadásnak

kávéfőzés közben, cipőfelhúzás után, a tükör foncsorában
évgyűrűt számolok szemsarkában
mindegyik egy  elbújás
maszkabál, mikor zöldre vált a világ,

hajnal szakad
kihevertem már, hogy nem marad
idő, hiszen elszáll

rögök vagyunk mind, csöndek
csípnek vér pirosra költöm magam is csinosan
várok, amíg értem jönnek és eladnak a ködnek

hagyjunk fel, hagyjuk széjjel
összes ruháinkat
rend lesz udvarunkban
ajtót fest az éjjel
lazán csak félkézzel

szőrmentén, minden hosszabb
könnyel beszélsz, könnyel hoznak
fekete szivárvánnyal
alig csak csillaggal
köddel és csönddel
egymagaddal