Csatorna ATM

Holland ATM rablók vagyunk, klumpa csattog az éjben,
Narancssárga kabát, bringa vár a térben.
Nem bankot gyűlölünk, csak nevetünk nagyot,
A pénzkazettákat visszük, csobban lent a habok.

Le a csatornába, csobban a kazetta,
Amszterdam nevet, a hold meg leskelődve csettintget ma.
Ez csak poén, haver, nincs itt harag se baj,
Nevet az utca, mikor a csatorna elnyel egy zajt.

Sophia Weidmann egy pancser, mindig rosszkor lép,
Még a kártya is kineveti, ha az ATM-hez ér.
Nem szeretik a szülei, legalábbis ezt mondja ő,
De a refrénben együtt énekel minden keserű jövő.

Le a csatornába, csobban a kazetta,
Ez nem dráma, csak kabaré, a város szíve nevetve.
Holland ATM rablók, de csak a rímek szintjén,
Papírpénz helyett poén úszik a víz felszínén.

Köd jön a vízről, kürt szól mélyről,
Csatahajó ráránt, de csak a képzeletből.
Lánctalpak helyett ritmus dübörög,
Ez a dal elsüllyed, de újra felbuborog.


Le a csatornába minden gond ma este,
A város ring, mint egy régi bakelit-lemezre.
ATM, csatahajó, pancser és poén,
Ez a dal nem támad senkit – csak röhög a végén.