Utolsó Samurai ének

Csend ül a földön, vér íze a szélben,
Elhullt nevek élnek még az emlékben.
Eskü volt a kard, eskü volt az út,
De a becsület porba hullt, és nincs kiút.

Szól a harang, messzire zeng,
A visszhang hordja, amit tettem.
Nem kér kegyelmet, nem alkuszik,
A bosszú léptei közeledik

Árnyék lettem ott, ahol éltem,
A múlt a vállamon, mint nehéz vértem.
Nem sírok már, nem nézek vissza,
A hallgatásom a legélesebb kardom

Szól a harang, nem hallgat el,
Minden ütése ítéletet ver fel.
Ami elveszett, nem tér meg már,
Csak az árnyék jár, és a számadás vár.

Nem félek a sötéttől, én lettem az,
A csendben születik meg az igazság.
Ha eljön az óra, nem futok el,
A végzet szemébe nézek – és nem remeg.

Szól a harang, betölti az éjt,
A múlt minden hangja velem él még.
Nincs bocsánat, nincs új kezdet,
Csak a kard mozdul… és csend lesz.

Amikor elnémul a visszhang végleg,
A lelkem is pihenni térhet.