karácsony

Karácsony éjjelén lágyan hull a hó,
minden apró pihe titkot súg – mikor is voltam jó?
Nem akarok mást, csak melléd bújni halkan
hogy a szíved minden dobbanását örökké haljam
A konyhában sütőpor meghitt illata rebben,
mintha angyalok sütkéreznének e melegben.
A polcon várakozik félénken, kakaópor a neve,
rajta a tekintetem – ő már tudja, hogy hol a helye.
Konyhában settenkedik a két kis bundás csoda, Bubu és Nala ,mintha mindig éhes volna.
Farkát csóválva kérdezné, ha tudna beszélni:
„Most romantikáztok? Mert én nem tudok csendben ülni…”
Aztán nevetünk, mert a mézescsók tésztája eldől,
és Bubu beleáll a mancsával – hát mi legyen ebből?
De mindenáron megmentjük, mert együtt bármit lehet,
a romlott sütiből is lehet karácsonyi szelet.
S mikor a csillagfény lassan ránk simul a csendben,
a világ gondjai halkulnak, elférnek egy zsebben.
Azt érzem, hogy nincs is más, mi fontos lehet,
csak a szemed, a nevetésed, a meleg szeretet.
Mert most, ezen az éjjelen, mikor minden szív fényre vár,
a boldogság nem kopog be – ő már rég itt jár.
Leült közénk, mintha mindig is itt lakna régen,
és halkan azt súgja: maradok… ha ti is úgy kéritek szépen.