BALLADA A TÜNDÉREK LÉTEZÉSÉRŐL

Halljad, halljad vándor lelkem,
erdő mélyén mit beszélnek:
tündérleány száll az éjben,
hajnalfényben, harmatéjben.
- Haj, haj, hajnalban, tündérdal szól hajnalban!

Ott ülnek a forrás partján,
holdat fonnak víz habjába,
csillagpermet hajuk szála,
szellő hordja s nem találja.
- Haj, haj, hajnalban, tündérdal szól hajnalban!

Ki nem hiszi: nem is látja,
csak a gally suhanását,
csak a fűnek halk sóhaját,
csak a tóban fények táncát.
- Haj, haj, hajnalban, tündérdal szól hajnalban!

Ám ki hisz még régi dalban,
szívét nyitja tiszta hangnak,
annak nyílik titkos ösvény,
s tündér lépte rajta zörren.
- Haj, haj, hajnalban, tündérdal szól hajnalban!

Élnek ők még, élnek, élnek,
holtak szívén nincsen fényük,
élőkének hajlik szárnyuk,
míg a világ nem felejti.
- Haj, haj, hajnalban, tündérdal szól hajnalban!