Nyár

122

Musik erstellt von Ákos József id. dr. Gyulai mit Suno AI

Nyár
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

Nyár
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

Text
Meghozták életet tavasznak napjai,
Feléledt természet és annak csodái.
Felöltötték a fák szép zöld ruhájukat,
Mutogatták büszkén nyíló virágjukat.
Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását
A tavaszi pázsit megfürdött esőben,
Selymes takaróját megvédte időben.
Megóvta életét sok kicsiny bogárnak,
Vízcseppeket gyűjtött éneklő madárnak.
Hajnalonként madarak daloltak fákon,
Hívogatták Napot, hogy ne sokat várjon.
Csalogatták fényét, hogy meleget hozzon,
Felkelő fényében párjára találjon.
Fészket kell majd rakni, otthont építeni,
Élet folytatásra fiókát költeni.
Elhagyják majd fészket, amikor felnőnek,
Ők is fészket raknak élet jövőjének.
Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,
Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,
Szorgosan folytatja élet táplálását,
Sürgeti életet, folytassa futását.
Sok fényt küld az égből, melyet élet várja,
Több meleget lehel, forró Napnak szája.
Éltető eső szál a száradó földekre,
Harmatcseppet görget hajnali zöldekre.
Szorgoskodik a nyár, megkésni nem szabad,
Táplálni életet, mert az idő szalad.
Olykor kapkodni kell, ha nem jól tervezte,
El kell majd búcsúzni, idő üzenete.
Musikstyle
indie folk

Du magst vielleicht

Cover des Liedes twendw bash

Erstellt von Paul Michael mit Suno AI

Cover des Liedes Иноагент

Erstellt von Евгений Турковский mit Suno AI

Cover des Liedes en sak som är sann

Erstellt von Markus Holgersson mit Suno AI

Cover des Liedes Bloodraynes Vow

Erstellt von Sekurity 33 mit Suno AI

Verwandte Playlist

Cover des Liedes Are

Erstellt von PS mit Suno AI

Cover des Liedes My  Love

Erstellt von Paul Michael mit Suno AI

Cover des Liedes malindi dreams

Erstellt von Paul Michael mit Suno AI

Cover des Liedes Не відкладай мене на потім

Erstellt von Колор Принт mit Suno AI