Hamis reménység vászna

Lelked mélyére tekintek,
csupa titkok tárháza,
olvasnék benne szerelmet,
de minden betűje álca.
Láttam benned jóságot
és teremtett zűrzavart,
másképp látod e világot,
lelkem tükrözted, felkavart.
Éned bántó viselkedése
hatalmas túlélő játszma,
kiéhezve jóra, szépre
egy hamis reménység vászna.
Ráfestettél eget, hófehér felhőt,
igazságként ecsetelve,
mégsem takar, csak üres belsőt,
vágyakozva szeretetre.
Te nem tudsz szeretni,
mert téged sem szerettek,
célod elvetélt semmi,
csak magadnak teremtett.
Hittem minden szavad,
mosolyra fakadt lelkem,
tudtad, hogy nem így marad,
mit ígértél, későbbiekben.
Előre féltél, mindenre fény derül,
a mély sötétség leple alatt
kitör belőled, mi legbelül
titkon rejtve maradt.
A vége mindig ugyanaz,
leértékelt, eldobott lélek,
hazug terméke egy kiskamasz
hasonló gonosz tettének.