Az én zeném

Alszik még itt csendben minden hang,
az álmában halkan nyögdécsel,
álmodik szépeket a Mennyről,
a hang csendesen mégis felkel.
Ébred hangja a hegedűnek,
pengetés lassan ébreszti fel,
várja már az égiek hangját,
onnan valaki visszafelel.
Gyengéden várja, mit várni kell,
angyali hangok zümmögését,
a csodát mi onnan érkezik,
mennybeli zene halk meséjét.
A mesét, mit angyalok súgnak,
megbújva a titkos árnyékban,
és vidáman dalolnak zenét,
ébreszteni szívet a fában.
A vonó simul a húrokra,
megrándulnak a fájdalomba,
remegve, csendben megszólalnak,
kezdenek dalolni suttogva.
A szív egyre gyakrabban dobban,
és a húrok lesznek feszesek,
tudjanak sírni vagy nevetni,
remegéssel csodát tegyenek.
Hangjuk, mint angyalok éneke,
talán nem e világ szülötte,
a kottát diktálták angyalok,
a zene a szépség szülöttje..