C

Minden dalom, versem csak törmelék, pillanat-életem szilánkja,
mit a halál tesz majd lapátra. Mégis szeretném elmondani még a boldogság káprázatát,
amely vasmarkú fájdalmak között is annyiszor rám talált.
A tüskéket hitemnek rózsafáján, s konok kapaszkodásomat a Gondviselés szalmaszálain,
mikor cserbenhagytak az álmaim.
Az események könyörtelenségét s azt a csodát,
ahogyan mégis mind hasznomra vált.
Beomlott reménységek romjain tücsökmuzsikás szavak vigaszában az örök érvényű mesék
mindent megoldó képletét,
s ahogy felrázták alvó szívemet a szeretet áramütései,
amikor emberszemek sugarával emberen túlról üzent Valaki. A harcokat hitvány magammal, amikor elfordult az angyal; kétségeket és bizonyságokat, egész esendő voltomat,
s közben a kegyelem
keresztvízből megmaradt harmatcseppjeit
lehajtott fejemen.
Lassan elengedő gyökereimben
érzem a remegést,
s egy mámorító titkot,
hogy élni nagyon szép volt.
Csak ezt akartam elmondani még.