Fény és szén

Sajószentpéter földjén születtem én,
„Kettes akna” volt az első remény.
Bányászok dala szállt az éjben,
Hol szén és verejték csillogott a fényben…

Büszke vagyok a múltra, a családra,
A „Kettes akna” mélyén rejlő csodákra.
Kemény volt a munka, nehéz a bánya,
De szívünkben égett a jövő lángja.
„Kettes akna” mélye, tanított meg élni,
Megtanultam küzdeni és remélni…

Rákosi-kor árnya vetült a tájra,
De lelkemben élt, a remény virága.
Ötvenhat tüze lobbant ifjú szívemben,
Szabadság vágya égett tekintetemben.
Kádár-kor csendje, aztán rám borult,
De lelkem mélyén a láng, tovább gyúlt.

Állatok gyógyítója lettem,
Szentgotthárdon nejemre leltem.
Kötcsére vitt aztán sorsom szele,
Itt lettem, magam polgármestere.

Kétezerben vettem ecsetet a kézbe,
Álmokat festeni a monokróm tengerébe.
Nagyapám, apám és a bányász népem,
Mind ott vannak, minden képben…

Ma… Apám hallgat, szeme messze réved,
Nyolc évtized emléke, szívében éled.
Tanúja kornak, mely már történelem,
Élete példa: remény és küzdelem!