MIKOR, S MIÉRT- OPERA ÁRIA

MIKOR S MIÉRT


Miért születtem a halott porszemekből,
Melyeket sodort magával q fürge szél,
Lehet, hogy bejártam így a mindenséget,
Megcsodáltam a távoli messzeséget.


Jártam talán az egek rohanó felhőiben,
Lehet, hogy csillagokban is ragyogtam,
Fürödtem a gleccserek jeges vizében,
Sodort magával őrjöngő folyó merészen. .

Aztán lerakott, mert utaztam eleget,
Sorsomat megírta a Teremtő kezdetben,
Benne a gondolat régen megszületett,
Hogy hol és mikor kapok tőle életet.

Ki lesz apám s anyám ebben a csodában,
Mikor fog a porból meggyúrni engemet,
Mikor kapom a titokzatos életet,
Mikor leheli belém örök lelkemet.

A halott porszemekből lesz az életünk,
Kezünket a Teremtő el nem engedi,
Időnket arra kapjuk, hogy csak jót tegyünk.
Parancsok integetnek, mindig szeressünk,

Bizalmat kapunk a földi létezéshez,
Akaratunk szabad mindenre, ami jó,
Ez adja értelmét annak, hogy itt legyünk,
A Földön kevéske a véges életünk.

Lelkünk örökké él, mert Istentől való,
Testünket megszenteli, amíg benne él,
A lélek viszi tova a földi létünk
Az örök életre él a vágy mibennünk.

Közeleg az ünnep, a Húsvét ünnepe,
Mely a reményt szülte ott fent a Golgotán.
A fényben ott ragyog örök üzenete,
Harangok zengik e vasárnap hajnalán.