Sanyika

1. versszak)
Hetvenkét év? Ugyan, csak egy szám!
Sanyibá úgy pörög, mint a forgószél, komám.
A kertbe’ lófrál, nem ismeri a padot,
Minden vakondnak már felmondta a lapot!
Húzza a gyomot, mint aki fizetést kap érte,
A kardvirág meg bókol, ha elhalad előtte.
Vénpiszok a szentem, de aranyból a szíve,
Mindenki csak nézi: ez a csávó de íze!
(Refrén)
Sanyibá a király, kapja az egyeseket,
A fűszerpaprikától meg könnyezik a szemed!
Szedi a virágot, hajtja a bandát,
Nem pihen ő soha, nem ismer megállást!
Sanyibá a kertben, a kapa a kezében,
Betyáros vér csörgedezik az ereiben!
(2. versszak)
De feltűnik a sarkon egy félelmetes árnyék,
Teca néni érkezik, s véget ér a játék!
„Sanyi, te vén marha, gyere már ki onnan!” –
Kiabál az asszony, s a fülét megfogja nyomban.
Húzza a ház felé, rángatja a fülét,
De Sanyi még fél kézzel kitép egy útifüvet.
„Csak még ezt a paprikát!” – ordítja a hősünk,
De Teca néni mellett ma nem lehet az ősünk.
(Bridge)
(Lassuló ritmus, súlyos basszus)
Vakondok örülnek: „Elment a Sanyi bácsi!”
De Teca néni szeme mindent fog látni.
Pihenni nem tud, a vére csak hajtja,
Ha Teca nem néz oda, már a kertet szántja!
(Refrén)
Sanyibá a király, kapja az egyeseket,
A fűszerpaprikától meg könnyezik a szemed!
Szedi a virágot, hajtja a bandát,
Nem pihen ő soha, nem ismer megállást!
Sanyibá a kertben, a kapa a kezében,
Betyáros vér csörgedezik az ereiben!
(Outro)
(Gyorsuló tempó, káosz, harmonika-szóló)
– Sanyi, befelé!
– Csak a paprika, Teca!
– A fülöd bánja, Sanyi!
(Egy utolsó cintányér-ütés, majd csend.)