Falu végén,fennt a dombon; Csendes szellő fujdogál. Kis temető alszik csendben; A kapujában egy gyermek sírdogál. Édesanyja meghalt régen, Csillagként él fenn az égen. Ő még mindig azt reméli, És az Istent arra kéri, Adja vissza,ha lehet őneki; Árvaként az életét tovább nem élheti. Gyenge szíve mindörökké megszakad, Nehéz lesz így átvészelni, A hátralévő fájdalmas napokat. Hull a könnye,mint a tenger; Tudja jól,hogy segít sok jó ember. Nics egyedül,a falu szereti, Mindenki az ő kedvét keresi. Így lesz könnyebb a lelke , Átvészeli amiért a sors megverte.