Szétszakadt Magyarország
v4
@Bertalan Bónis
Szétszakadt Magyarország
v4
@Bertalan Bónis
كلمات
A Duna most kétfelé folyik, mint a szememből a könny, A falu vége drótkerítés, a szívben meg a döbbenet. Idegen hegyek mögött alszik az ezeréves múlt, Nézem a térképet, ahol minden pont egy szomorú lakat. Testvér szól a testvérhez, de a távolságba vész a hang, Itt vagyok otthon, mégis vendég, sötétben szól a harang.
Egy a cél, egy a nyelv, egy a vér, ki ide született. Hiába mély a trianoni seb, a szívünk egyben dobog. Zengjen a szó, hisz a láncot sosem fogadta el a hit, Mert mi, magyarok, bárhol éljünk, egy nemzet vagyunk itt.
Párizsban íróasztalok mögött dőlt el a korona sorsa, Ceruzák húzták az igazságtalan, hideg vonalat. Elvették a hegyet, az erdőt, a folyókat, de nem a dacot, És a láncot a lélek sosem fogadta el, ez volt a válasz. Ezeréves múltat téptek szét, mint egy régi levelet, De a mag, amit elültettek, az él és sosem feledtet.
Egy a cél, egy a nyelv, egy a vér, ki ide született. Hiába mély a trianoni seb, a szívünk egyben dobog. Zengjen a szó, hisz a láncot sosem fogadta el a hit, Mert mi, magyarok, bárhol éljünk, egy nemzet vagyunk itt.
Nem gyűlölet épít hidat, csak a szív, ami megbocsát, A gyermek kezében nem térkép, csak a közös álom van. Már nem a múlton rágódunk, hanem a holnapot építjük, A kultúra, a közös sors visz előre mindenkit. Mert tudjuk jól, a történelem nem múlik el a vágásoktól, Csak a szeretet gyógyítja meg a fájdalmat, az árulást.
A mesék közt nincs határ, a csodaszarvas ott is jár, A népdal Erdélyből a Felvidékre száll. Kossuth és Petőfi versei nem ismernek kerítést, Az anyanyelv, ez a láthatatlan híd, a legerősebb kötelék. Mert amíg a gyermek Székelyföldön magyarul szól, Addig a lélek szabad, és sosem múló a cél.
Egy a cél, egy a nyelv, egy a vér, ki ide született. Hiába mély a trianoni seb, a szívünk egyben dobog. Zengjen a szó, hisz a láncot sosem fogadta el a hit, Mert mi, magyarok, bárhol éljünk, egy nemzet vagyunk itt.
Ne feledd. Ne feledd a múltat. Csak a szeretet köti össze, ami szétszakadt. A szívünk egy. Mindörökké. (Csendes lecsengés.)
Egy a cél, egy a nyelv, egy a vér, ki ide született. Hiába mély a trianoni seb, a szívünk egyben dobog. Zengjen a szó, hisz a láncot sosem fogadta el a hit, Mert mi, magyarok, bárhol éljünk, egy nemzet vagyunk itt.
Párizsban íróasztalok mögött dőlt el a korona sorsa, Ceruzák húzták az igazságtalan, hideg vonalat. Elvették a hegyet, az erdőt, a folyókat, de nem a dacot, És a láncot a lélek sosem fogadta el, ez volt a válasz. Ezeréves múltat téptek szét, mint egy régi levelet, De a mag, amit elültettek, az él és sosem feledtet.
Egy a cél, egy a nyelv, egy a vér, ki ide született. Hiába mély a trianoni seb, a szívünk egyben dobog. Zengjen a szó, hisz a láncot sosem fogadta el a hit, Mert mi, magyarok, bárhol éljünk, egy nemzet vagyunk itt.
Nem gyűlölet épít hidat, csak a szív, ami megbocsát, A gyermek kezében nem térkép, csak a közös álom van. Már nem a múlton rágódunk, hanem a holnapot építjük, A kultúra, a közös sors visz előre mindenkit. Mert tudjuk jól, a történelem nem múlik el a vágásoktól, Csak a szeretet gyógyítja meg a fájdalmat, az árulást.
A mesék közt nincs határ, a csodaszarvas ott is jár, A népdal Erdélyből a Felvidékre száll. Kossuth és Petőfi versei nem ismernek kerítést, Az anyanyelv, ez a láthatatlan híd, a legerősebb kötelék. Mert amíg a gyermek Székelyföldön magyarul szól, Addig a lélek szabad, és sosem múló a cél.
Egy a cél, egy a nyelv, egy a vér, ki ide született. Hiába mély a trianoni seb, a szívünk egyben dobog. Zengjen a szó, hisz a láncot sosem fogadta el a hit, Mert mi, magyarok, bárhol éljünk, egy nemzet vagyunk itt.
Ne feledd. Ne feledd a múltat. Csak a szeretet köti össze, ami szétszakadt. A szívünk egy. Mindörökké. (Csendes lecsengés.)
النمط من الموسيقى
Egy száll hegedű, zongora, furuja, girár, dob
