Határvonal

Sokáig csendben voltam erős,
nem kérdeztem, mi fér még belém.
Vittem mindent, ami rám szakadt,
más álmait, más terhét, más hitét.

Azt mondták: „bírd még egy kicsit”,
én meg tanultam mosolyogni.
De minden lenyelt mondat alatt
valami elkezdett növekedni.

Nem fájt már, csak nehéz volt,
mint levegőt venni víz alatt.
És mire észrevették volna,
én már máshol jártam rég.

Nem lettem rosszabb, csak keményebb,
nem törtem el, csak átalakultam.
Amit szörnynek hívsz bennem,
az tartott életben, mikor elfogytam.

Nem kiabálok, nem magyarázok,
csak nem engedlek közelebb.
Ez nem harag — ez határvonal,
és most először én döntök meg.

Túl sok „majd holnap”, túl sok „muszáj”,
túl sok „te ezt úgyis megoldod”.
Elhittem, hogy ez az erény,
közben szépen elfogytam ott bent.

Nem lettem hideg, csak tiszta,
nem zártam be, csak szelektálok.
Aki csak vitt, de sosem látott,
annak most nem maradt válaszom.

Nem bosszú ez, nem menekülés,
csak végre nem magam ellen.
A csendem nem üres már,
hanem stabil és éles.

Nem lettem rosszabb, csak keményebb,
nem törtem el, csak átalakultam.
Amit szörnynek hívsz bennem,
az tartott életben, mikor elfogytam.

Nem kiabálok, nem magyarázok,
csak nem engedlek közelebb.
Ez nem harag — ez határvonal,
és most először én döntök meg.

Ha félsz tőlem, az nem miattam van,
hanem mert már nem irányítható vagyok.
Nem leszek kisebb, hogy kényelmes legyek,
nem hajtom le a fejem, ha igazam van.

Nem lettem rosszabb, csak erősebb,
és ezt nem kell senkinek értenie.
Aki marad, az látni fog,
aki megy, annak így kellett lennie.

Ez nem sötét — ez ébredés,
nem rombolás, hanem rend.
Ha most magam választom végre,
akkor ezért megérte minden.