كلمات
Tudod… nem mindig volt könnyű.
Nem volt ott senki, amikor kellett volna…
De ma már tudom — pont ettől lettem az, aki vagyok.
Én már nem bírom, de mennem kell tovább,
a múlt árnya húz, de nem fékez már.
Apám sehol, mikor gyerek voltam még,
csak a csend tanított, mit bír el egy szív.
Kérdések bennem, válasz sehol,
de megtanultam, hogy a fájdalom tanít, ha hagyod.
Nem kellett szó, nem kellett ígéret,
a sötétből építettem fényt, hitet, életet.
Én már nem bírom, de nem adom fel,
ha senki nem hitt bennem, én akkor is mentem el.
A múlt árnyékából fényt építek ma,
mert a harc bennem ég — ez az én utam.
Anyám könnye volt az első tükör,
benne láttam, milyen, ha az élet gyötör.
Nem volt, ki mondja, hogyan tovább,
de a szívem vitt, nem a könnyű út, a fáj.
Minden sebem mögött ott a válasz,
minden bukásból egy új irány várhat.
Most már tudom, nem a vér kötelez,
hanem az, aki hisz benned, ha senki se tesz.
Én már nem bírom, de nem adom fel,
ha senki nem hitt bennem, én akkor is mentem el.
A múlt árnyékából fényt építek ma,
mert a harc bennem ég — ez az én utam.
Nem tanított senki szeretni,
de megtanultam magamtól élni.
A hiányból lettem, aki vagyok,
nélküle nőttem fel… és mégis maradok.
Én már nem bírom, de a szívem még ég,
minden sebem mögött ott van egy cél.
Ha újra kezdeném, megtenném százszor,
mert így lett belőlem az aki most vagyok!