zár az ajtó

Intro — suttogva, feszülten)
A fény villan, a biztonsági kamera pislog,
Ez nem próba, haver — most dől el minden log.
Egy élet egy pillanat, egy döntés sorsa súlyos,
Hallgasd a történetet, figyeld, hogy lesz belőle ítélet és büntetés.

(Verze 1 — a terv és a belépés)
Négyünk közt nem volt angyal, csak éhes arcok,
A város betonja alatt nőttünk, pénz a vágy, mint parazsak.
Nem jött üzenet az égből, csak a csend és egy tábla: „Menj!”
A bank ablaka kék, a pénz megcsillant — úgy tűnt, megéri.

Beléptünk halkan, nem volt félelem, csak előadás,
A terem tág volt, a lég telt izzadtsággal és izgalommal.
A hangom kemény volt: „Feküdjetek le, ez csak üzlet!”
De a szavak csak papírra jók, a tét ma már vérrel íródik.

A széf nem mesél, csak zár, mi meg benne a remény,
A csomag nehéz, mint a múlt, ami mindig visszaránt.
Nem beszélek módszerről, nem adok tanácsot — ez csak dal,
Ami következik, nem filmtrükk, hanem a sors vasfogai.

(Refrén — fülbemászó, ismétlődő)
Zárva az ajtó, kintről néz az éj,
A kocsiban dübörög a szív, de a menekülés sem éltet.
A lábad megfagy, a város tükröz — hol a szabadság?
Zárva az ajtó, bent a tévedés, kinn a bűn zajlik tovább.

(Verze 2 — üldözés és menekülés)
Gázpedál nyom, a blokkok közt villog a kék,
A gumicsikorgás, emberek sikoltása, fények a kéken.
A város folyosóin kergetnek minket, a levegő szúr,
A menekülés hézagos, minden kanyar egy új veszélyt húr.

A haver rám súgta: „Vigyázz, ne nézz hátra!” — de már késő,
A sebesség hullám, a gondolat tompa, mint a börtönrács.
Egy ugrás, egy zár, egy tiltott sor — a sors megadja a számlát,
A rendőrök körbe zárnak minket, a szabadság ma megszakad.

Nem fényezem a sztorit, nem mesélem hőstetteknek,
Csak mondom, mi lett: a csillogó zsákmányból maradt hideg csend.
A kocsi megáll, a kezek felemelkednek, a kamerák kattognak,
Az utca tanú, a város ír, és a rácsok hangja csak fokozódnak.

(Refrén)
Zárva az ajtó, kintről néz az éj,
A kocsiban dübörög a szív, de a menekülés sem éltet.
A lábad megfagy, a város tükröz — hol a szabadság?
Zárva az ajtó, bent a tévedés, kinn a bűn zajlik tovább.

(Verze 3 — börtön, magány)
A beton hideg, a napfény ritka, reggel itt késik,
Az órák ütnek, mint ütők, és a lelkem közelebb esik.
A cella fala tele jegyzettel, arcok mesélnek titkokról,
A börtön nem csak vas — az emlékek lánca itt tapad a csuklódra.

A társak eltűnnek, a levelek sárgulnak, a szabadság por,
Minden nap egy ítélet, minden látogatás egy halvány torz.
Felidézem a rablást, a maszk, a csomag súlyát a vállon,
Meddig ér az élet, ha a döntésed láncra verve áll ott, a folyosón?

Tanulok csendben, a büntetés fehérre mos minden színt,
Nem a pénz-íz marad, hanem az üres hosszú évek ritmusa.
A börtön változtat, de nem mindig jó irányba, test és lélek,
A tükörbe nézek — ki vagyok most? Egy törött emlék.

(Bridge — vallomás, belátás)
Ha visszatekintek, látom a fiút, akit az utca formált,
A bizonytalanság, a kényszer — és hogy mennyit vesztettem magamból.
Nem mentegetőzöm, csak mondom: minden döntés ára súlyos