Lélekhangverseny

Teremtőm, egyetlen otthonom,
hol születik és hal a világ,
ki mindeneknek felette állsz,
aki elbocsátva visszavársz,
ki az utamon próbára tesz,
Te büntetsz, dicsérsz vagy bennem élsz?

És rád találok, vagy rám találsz.
Ki vagy te, érzem, de nem tudom.

S te, ki vagy, neked sírok, segíts,
mikor bennem még csak lélek él,
testem földi léthez nem szokott,
ki vagy nő, ki keblére ölel?
Fényét a túlról kölcsönkapja,
ki értem vagy tőlem változik,

ápol, követ, elenged és vár,
szeret, segít és velem bukik.

Aki kettőnk védelmére kel,
ki vagy te földerőt hordozó?
Uralva őrzője létünknek,

ki életét áldozza értünk,
vagy majdan életünkre törhet.
Másokat durván igába hajt,
uralmat lelvén minket elfeled,

Majd titkon jöttként cinkosan szól,
és sokunkat ágyába fektet.

Kik vagytok ti, vér a vérünkből,
a bajban egymáshoz siettek,
s ha jó az élet, összerúgtok
egymást félretúrván a koncért.
Kik elszakíthatatlanul még
a gyűlöletben is szerettek,
idegenekkel ölre mentek

S vagytok a láva, a középpont,
kik körül legendák forognak.

Ki vállamhoz kérés nélkül áll,.
Ki nem ítélkezik felettem,
sírás vagy kacagás egyre megy,
ki mellé hűen állok én is,
nem nézem, ennek mi haszna van.
Együtt táncolunk át a mába,
elválva százszor, együtt vagyunk
mégis, pedig nem ragaszkodunk.
És könnyed szabadon talál a perc,


Ki vagyok én e forgatagban?
Küldött-e léteknek színpadán,
vagy belső nyugalmat kereső,
magányos vándor és bölcselő,

és méltósággal félreáll,
ha rohanó buták sodornák.
Ki érzi, a harc nem teremthet
egymásba láncként átfonódó
harmóniát, törvényt sem hozhat,
sem iskolát, ezért a játszva
újragondolás, s nem ér véget
a vágyat teremtő változás.