Ego

Egó a trónon, koronát kér,
Azt mondja: „Én vagyok az örökös nem a nép"
De jön a fegyelem, mint egy hideg kéz,
Leteszi a szabályt, azt mondja: „Ez nem játék”

Egó azt súgja: „Mutasd meg, ki vagy!”
Fegyelem válaszol: „Rá ér az még majd.”
Két hang a fejben, mint tűz meg jég,
Az egyik tombol, a másik épít rég.


Egó menne már, mindig a csúcsra,
Fegyelem visszatart, mondja: „Ne fuss ma.”
A siker nem sprint, hanem hosszútáv,
És nem az nyer, aki csal, hanem aki kitart, vágod már?

Egó hajt, mondja hogy: „villogjak, mint a fény"
De fegyelem tudja hogy az nem siker ha a végén ott a kés
Az egyik lök, a másik húz,
De csak együtt léteznek, mint az ég meg az úr.

Egó húz fel, fegyelem tart lent,
Kettő együtt az, ami bennem rendet tesz.
Harc a fejben, de nem futok el,
Én írom a sztorit, nem ők helyettem.
Egó a láng, fegyelem a keret,
Együtt égnek, de nem égetnek el.


Néha az egóm írná helyettem az egész dalt,
Azt hisszem, király vagyok, de nem tudom hogy mi a baj.
Fegyelem viszont csöndben ül a háttérben,
És csak akkor szól nekem, ha érzi: ez már nem érdem.

Az egó színes, mint egy drága ruha,
De belül üres, ha nincs mögötte szív és ima.
Fegyelem az, ami évekig tart,
Egóval fényes vagy, de csak egy pillanatig tart.


Most már tudom, nem kell választani,
Nem ellenségek, csak tanulni kell használni.
Az egóm hajt, hogy merjek nagyot álmodni,
A fegyelem meg segít, hogy végig is tudjam járni.

Ha csak az egyik van, az út nehézkes,
De ha együtt járnak, a cél nem lehetetlen.
Nem vagyok tökéletes, de fejlődöm rendben,
Mert harc van köztük, de a békét én teremtem.


Egó húz fel, fegyelem tart lent,
Kettő együtt az, ami bennem rendet tesz.
Harc a fejben, de nem futok el,
Én írom a sztorit, nem ők helyettem.
Egó a láng, fegyelem a keret,
Együtt égnek, de nem égetnek el.